Term-tud órakritika (Írta Rafai Benedek)

A természettudomány kétségtelenül a legtöbb magolást igénylő tantárgy az évben, és ez kiválthatja annak a gyereknek az utálatát az óra iránt, akit nem érint meg igazán az endoplazmatikus retikulumok izgalmas világa. Nem értem, hogy lehet ez, a sok konglomerátum és bauxit annyira érdekes!

De fordítsuk komolyra a szót. Akinek nem áll szándékában természettudományi, vagy azzal kapcsolatos pályára térni, avagy egyszerűen csak nem érdekli a téma, annak ez az óra csak egy követhetetlen maszlagokkal teli három hét lesz, amit nagy nehezen végigülünk, és várjuk a megváltó epohazáró eljövetelét. Sokan viszont kérdezgetnek órán, és villognak megszerzett tudásukkal, mert szeretnék megszerezni az ügyeletes term-tud tanár szeretetét, ami hét évre kiterjed.

A természet alapvető megértése kétségtelenül fontos, és nélkülözhetetlen tudás, de nem hinném, hogy fel kéne ismernem egy ammoniteszt, amint az utcán sétál, egy kövületbe záródva. DE én speciel nem értettem, hogy is lehet nem szeretni ezt a felettébb színes, és érdekes tantárgyat, mely magában foglalja az állatokat, és fejlődésüket, történelem is van benne, valamint a mai világban nagyon fontos globális folyamatok működését is elmeséli. DE aztán megértettem, ugyanis egy idő után egy kicsit túl sok lett a szín, az állatok is kezdtek unalmassá válni, és már elegem volt az idegesítő globális felmelegedés folyamatos magyarázkodásából, amiben minden áldott alkalommal a fejünkbe vésik, hogy az ember egy ostoba önpusztító lény, akinek nem számít az utókor, ez pedig egy mélyen depressziós, és életből kiábrándító üzenet. DE ezt ne most tárgyaljuk meg.

Ami viszont a kitárgyalni való, az a két term-tudtanár eltérő tanítási módja, aminek hatékonysága személyenként változó.

Nádori tanár úr kétségtelenül vicces, de sokak szerint hatékonyságot nélkülöző, és unalmas óráit igazából nem kellene senkinek részleteznem. Mindannyiunkat tanított már, ismerjük, és féljük a tanár úr rettegett pillantását, az óráin senki nem mer megszólalni, ha rossz kedvében találjuk, de ami a legtöbbünknél kicsapta a hisztit, az a tanár úr dolgozatai, amikben olyan feladatokat találunk, amiket állítólag saját józan paraszti eszünkkel kikövetkeztethetünk.

Hogy miért csinálja ezt, annak egy nagyon jó oka van. Ezek a kérdések az élet azon pontjaira készítenek fel bennünket, amikor (és ez gyakran elő fog fordulni) nem lesz elég a bemagolt tudás, hanem szükséges lesz a saját tudásod, a saját véleményed, a saját érveid, és ezzel a tanítási módszerrel én teljesen egyetértek. Azért ilyen nehezek a dolgozatok, azért váltják ki az ellenkezésünket, hogy majd az imént említett pillanatokban ne az ellenkezésre, hanem a megoldás keresésére fordítsuk minden erőnket.

Hogy viszont az órán hogy érezzük magunkat, hogy igazságosnak, és barátságosnak érezzük e az adott módszert az már más kérdés. Chrenkó Tímea órái barátságosak, felszólítja a kérdezőket, könnyebbek a dolgozatok, ergo: a gyerekek őt jobban szeretik. A Timi jól kezeli az órai zűrzavart (ami mellesleg nagyon ritkán fordul elő), és parádés válaszokat ad az ostoba kérdésekre. De, ami Nádori tanár úrban több van, mint a Timiben az a stílus, és a humorérzék. Nekem ez a Timi óráin nagyon hiányzik.

De lehet, hogy csak nekem, mert a többiek kétségtelenül jobban szeretnék hivatásos term-tud tanáruknak Chrenkó Tímeát. Azt viszont tisztáznunk kell, hogy még egy éve SEM ismerjük őket, még nem volt igazi közös élményük, ki tudja, hogy viszonyulunk majd hozzájuk jövőre.

Szerintem ezután a cikk után mindenki érti már, hogy egyik tanár sem tökéletes. Hogy még komolyabbra fordítsuk a szót: ez egy iskola, ahol a gyerek tanul, nem pedig élvezi az órákat!

A tanítás lényege, hogy a gyerek ne aludjon el óra közben, nem az, hogy értse is az anyagot – legalábbis a korábbi tanáraim ezt mondták…

 

Rafai Benedek

8 comments on “Term-tud órakritika (Írta Rafai Benedek)

  1. Ó, drága Benedek! Megint tökéletes voltál! Te vagy a példaképem, felnézek rád, de tudom, hogy soha nem érek majd fel hozzád! De innen a porból is látom vakító zsenialitásodat, de észre sem veszel. Minden álmom, hogy egyszer rám vesd sugárzó tekintetedet!

Vélemény, hozzászólás?