A szülők segítenek? – Fernezelyi Sára

Az én korosztályomnak nagyon nehéz mit kezdeni a szüleivel. Elértünk abba a korba,  hogy fontosabbá válik a barátainknak való megfelelés mint a szüleinknek. Kialakul a saját ízlésünk. Ellentétben a fiatalabb korúakkal, amikor a szüleink öltöztetnek, és nekünk is azok a ruhák tetszenek mint nekik, elkezd egy saját kép, a saját stílusunk megjelenni. És már nem […]

Jó egyáltalán a hírnév? (Írta: Betti és Bogi)

Minden úszó élsportoló álma, hogy eljusson egy világbajnokságra. De ez 13 évesen nem sokaknak sikerül. Azonban Gyurinovics Fanni kijutott, és most az olimpiai aranyról álmodik! Először 2008-ban olvashattunk róla, már akkor is csodagyereknek számított, pedig még csak hétéves volt. 13 évesen a dohai rövid pályás világbajnokságra készült a magyar válogatottal, benne egy évfolyamtársával, a vele […]

Bezzeg az én időmben… – Bérces Eszter

“Bezzeg az én időmben bármit megtettünk volna, hogy ilyen lehetőségeink lehessenek, te pedig itt nyavalyogsz!” Mindenki ismert már olyan embert, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy leszólja a mi generációnkat. De lehet, hogy tényleg igazuk van? A válasz nem. Nincsen semmi baj azzal, ha van egy telefonod és rendszeresen használod. Persze ha egész nap a […]

Évfolyamunk felosztva

Amikor idén nyáron még a nyitótábor kezdete előtt megláttam az évfolyamtablót elgondolkodtam azon, hogy vajon kik lesznek a barátaim, kik lesznek akiket nem kedvelek majd, vagy, hogy egyáltalán mikor fognak ki alakulni a barátságaim. Így, hogy már több,mint fél éve tagja vagyok ennek a közösségnek, így sokat gondolkodtam ezen a dolgon és szerintem ezzel nem […]

Hírességek, akik fiatalon kezdték – Ésik Luca

Chloe Moretz A színésznő – aki nem mellesleg modell karrierjét is egyengeti – az Egyesült Államokban Georgiában született 1997-ben és már 2004-ben kezdődött a színészi karrierje az Őrangyalok című sorozatban.   Abigail Breslin A színésznő 1996-ban New York-ban született. Első filmszerepét 5 évesen kapta a Jelek című filmben, ráadásul ő a legfiatalabb, akit Oscar díjra […]

Mi leszek ha nagy leszek – Pusztai Pálma

Összesen 59 embert sikerült megkérdeznünk a 7.évfolyamból (a sok hiányzás és az egyszemélyes bújócska miatt). A mai témám a jövő volt. Pontosabban, hogy ki mivel akar majd 10 év múlva foglalkozni. A százalékos eredményeket fogom bemutatni nektek. 1,69%(1 ember) = politikus 1,69%(1 ember) = űrhajós 1,69%(1 ember) =  tengerbiológus 1,69%(1 ember) =  ablakpucoló 1,69%(1 ember) […]

Call of Duty Black Ops 3 játékteszt – Malata Maximilián

A Call of Duty már szinte minden háborús kort felölelt, kezdve az első világháborútól (CoD 1) egészen a szupermodern Exo-skeleton-os űrlövöldéig(CoD AW). Így hát sajnos a Call of Duty áldozatul esett az évenkénti tömeggyártásnak, ugyanis ez a 12. játék a sorozatban. Az Activision jelenlegi szentháromsága az Infinity Ward/Treyarch/Sledgehammer games melyek 3 éves ciklusokban felváltva dobják […]

Életmód index 13 és fél éveseknek/ről – Ésik Luca

Étkezés: A testünk ebben az időszakban fejlődik a legtöbbet, ezért fontos, hogy megfelelően táplálkozzunk. A naponta ötszöri étkezésből elengedhetetlen a fehérje, a szénhidrát és a zöldségek – ez utóbbiak a bennük rejlő vitaminok miatt. A szénhidrát a test alapvető energiaforrása, ezért szerintem a legjobb reggel fogyasztani, hogy kellő energiával indíthasd a napot. A fehérjék pedig […]

A mi életünk nem is olyan nehéz… – Pusztai Pálma

Mindenki (még én is) panaszkodik, hogy mennyire igazságtalan a világ. Hogy túl sok a lecke, minden nap sportolnod kell, ki kell takarítani a szobádat, még több leckét kell csinálnod… Nagyon kevesen tudják, hogy mi nagyon egyszerűen élünk. Pár száz évvel ezelőtt  13 évesen a gyerekek már a saját megélhetésükről gondoskodtak. Vadásztak, vízért mentek (a vízforrás […]

Miért jó félig külföldinek lenni? – Flakstad Janka

Nagyon szerencsés az, akinek mindkét szülője más országból származik. Még szerencsésebb, aki külföldön élt, tanult. Én is az ilyen emberek közé tartozom. Apukám norvég és 4 évet éltünk kint, Osloban. Tudok egy nyelvet, amit az iskolában más gyerek nem. Néha jól jön. Néha nem. Sokkal könnyebb nyelveket tanulni úgy, hogy születésem óta két nyelven beszélnek […]

Star Wars Battlefront játékteszt – Malata Maximilián

A játék fő fejlesztője az EA DICE akiknek többek között a Battlefield Sorozatot köszönhetjük(remek játékok egyébként). 2013 májusában az EA megvásárolta a kizárólagos jogokat a Star Wars játékok publikálásához és ezután kezdetét vette a játék fejlesztése a DICE a Visceral games(Dead Space) és a BioWare(Mass Effect és Dragon Age) segítségével. A játék már a kezdetektől […]

Milyen örökbe fogadni egy kutyát? – Zimmermann Orsolya

A kutya örökbefogadás-téma igazán megosztja a véleményeket. Sokan azért nem akarnak menhelyről örökbe fogadni kutyát, mert az koszos, büdös, beteg, férges stb. Vannak, akiknek viszont életük a jótékonykodás és nem számít nekik, hogy a kutya hogy néz ki, vagy milyen testrésze hiányzik. Mi a második csoporthoz tartozunk a családommal, így 2015. májusában (végre sikerült meggyőzni […]

Asus Padfone X – Kálmán Peti

Szóval egy telefon, ami egyben egy tablet? Igen, valahogy úgy. Hardware-ben; Méret Telefon: 143.93 x 72.46 x 9.98 mm (150g) Tablet: 250.4 x 172.25 x 11.63 mm (514g) Operációs rendszer Android 4.4 (KitKat) Kijelző Telefon: 5”, 1920 x 1080 Tablet: 9”, 1920 X 1200 Kamera Telefon: 13MP Pixel Master + 2MP alaplapi kamera Tablet: 1MP […]

Telefonos közvélemény kutatás – Nagy Kristóf

A hét elején egy telefonokkal kapcsolatos kutatást végeztem kérdőív segítségével, amire 49 ember válaszolt. Most ennek az eredményeit láthatjátok. Először márkánként elemzem az eredményeket, majd operációs rendszerenként, és végül típusonként. A legtöbb embernek(22)  Apple telefonja van, a második legnépszerűbb márka a Samsung 17 felhasználóval, a többi gyártó csak 1-2 telefonnal képviselteti magát. Míg itt a […]

Team Fortress 2 – Baán Peti és Csetényi Csaba

  A Team Fortress 2 egy multiplayer alapú FPS ("csak a fegyveredet látod magadból") játék. A Team Fortress a Valve egyik legsikeresebb játéka. A játék 2007-ben jött ki és 2011-ben tették ingyenes státuszba a steamen. Azóta játékosok milliói próbálta már ki ezt a játékot, és majdnem minden steam-felhasználó gépén megtalálható. A játékban vehetők vagy készíthetők […]