Olimpikonok a csibénken (Titz Liza írása)

Szerda délután a „tesis” csibékhez két olimpikon a Rio Klubtól és az M1 stábja jött ki, hogy beszélgessenek velünk az Olimpiáról és a cigaretta ellenes kampányukról. Márton Anna (Panka) és Boczkó Gábor volt a két élsportoló, akik jelenleg is a Brazíliában tartandó Olimpiára készülnek. Az interjú után személyesen is beszéltem Pankával, és feltettem neki pár kérdést.

– Szia Panka! Pontosan mit is sportolsz?
– Élsportolói szinten kardvívok.

– Mikor és hogyan kezdted?
– Kilenc éves koromban kezdtem vívni, amikor meghirdettek egy vívószakkört az általános sulimban, a Budavári Általános Iskolában.

– Mikor kezdted el komolyan venni az edzéseket, és gyakrabban járni a vívóterembe?
– Szerintem olyan tíz éves lehettem, amikor mér tényleg komolyan vettem a vívást. Szinte rögtön beleszerettem, minden más sportot abbahagytam, és már ilyen fiatalon heti ötször jártam az egyesületbe vívni. Már a legelső versenyeimen is jó eredményeket értem el, és szerintem ez is motivált.

– Hogyan fért bele az idődbe a tanulás és a pihenés a kemény sportolás mellett?
– Nem egyszerű dolog a magánéletet és az élsportot összeegyeztetni, de ha tényleg szeretnéd mind a kettőt csinálni, és ha kitartó vagy, akkor sikerül! Gyorsan hozzá szoktam, hogy minden percem be van osztva; reggel és délután edzés és köztük tanulás. Bár ez a felállás sok lemondással járt, nekem igazán megérte.

– A sportolás kihatott a magánéletedre? Ha igen, akkor hogyan?
– Szerintem minden portolónak hatással van a magánéletére az élsportolói életvitel. A szórakozásra természetesen kevesebb időm volt, mint az osztálytársaimnak, de rengeteg barátot szereztem az egyesületben. Nem csak az én részemről, de a családom részéről is rengeteg lemondással járt az, hogy én az élsportolói pályát választottam magamnak. Az ő támogatásuk nélkül, biztos nem tudtam volna ilyen szép eredményeket elérni.

– Te is mész a Rióban tartandó Olimpiára. Ez tulajdonképpen hányadik Olimpiád?
– Nekem még csak az első olimpiám lesz, de remélem lesz még több is.

– Ez természetes, hiszen Te még nagyon fiatal vagy… Milyen célokkal indulsz az Olimpián?
– Már nagyon várom, de szerintem kisebb lesz a teher az én vállamon, mint az idősebb versenyzőknek, hisz nekem még sok esélyem lesz bizonyítani, úgyhogy remélem, felszabadultan fogok vívni és ki fogom tudni hozni magamból a maximumot.

– Mit érzel az Olimpiával kapcsolatban; izgalmat, bizalmat, félelmet, vagy teljes nyugalommal indulsz Brazíliába?
– Izgatott vagyok és nagyon kíváncsi, mint minden versenyző, aki az első olimpiájára készül.

– Ezt elhiszem, hiszen minden új út rengeteg meglepetést tartogathat mindenki számára…
Van riválisod, akit le szeretnél győzni, vagy csak magadnak szeretnél megfelelni?
– Természetesen a maximumot szeretném kihozni magamból és elégedetten szeretnék hazajönni.

– A családod is megy Veled Rióba, vagy Itthonról drukkolják végig a versenyeket?
– Nagyon szeretnének velem jönni, de valószínűleg itthonról fognak szurkolni.

– A családod és barátaid milyen bíztató szavakkal engednek Téged e pályára?
– A legfontosabb tanácsuk az volt számomra, hogy legyek kitartó és erre valóban szüksége van egy élsportolónak.

– Van valami, ami lelkileg támogat?
– Szeretnék bizonyítani magamnak és a családomnak, és mindazoknak, akik hisznek bennem. Ezen kívül a nagymamám – aki egyébként talán a legnagyobb rajongóm – egyszer mondott nekem valamit: „Nem az veszít, akit legyőznek, hanem az, aki feladja!” Ez az idézet lett a mottóm, ami későbbi utamon nagyon sokszor segítségemre volt.

– Üzensz valamit azoknak, akik nem sportolnak?
– Azt üzenném Nekik, hogy ha én újra kezdhetném az életemet, akkor is biztos, hogy a sportolói pályát választanám, minden nehézség és lemondás ellenére is.

Én csak irigyelni tudom Pankát, hogy össze tudta egyeztetni a sportolást, a tanulást, a pihenést, a szabadidőt és a barátságok fenntartását, és így boldog és teljes fiatalkort tud élni.

Vélemény, hozzászólás?