Easter Confirmed! – Skáre Trisztán

A következő cikkben megpróbálom tudományosan bebizonyítani a húsvéti nyúl létezését

  1. A húsvéti nyúl, mint létező élőlény

Egyetlen fajta ismert nyúl sem bizonyul különösen intelligensnek és nem képes tojásokat festeni, de ettől még nem zárhatjuk ki a lehetőségét annak, hogy léteznek ilyesféle nyulak, mivel a Földön több mint 300.000 olyan élő organizmus létezik, ami még besorolásra vár (bár ezeknek nagy része ízeltlábú, vagy baktérium), ettől még meg van az esélye hasonló nyúl létezésének.

  1. A nyúl tömege

A földön kettő milliárd (2.000.000.000) 18 éven aluli gyerek van. De minthogy a húsvétot leginkább a keresztények ünneplik, az érintett gyerekek száma a 20%-ára csökken, ami négyszáz millió (400.000.000) gyereket jelent. Átlagosan egy gyerek 8-10 tojást kap a húsvéti nyúltól. Ha egy tojás átlagosan 65-70 gramm, akkor a húsvéti nyúlnak az útja elején kettőszáznyolcvan millió (280.000.000) kilogrammnyi tojás kellene elbírnia, hogy később el tudja rejteni a gyerekek számára.

Egy közepes testű, vagy annál nagyobb nyúl elbírja a saját tömege 190%-át (közel kettőszörösét). A legnagyobb létező óriásnyulak elbírnak 13 kilogrammot, ha kifejezetten is erősek. Ez azt jelenti, hogy vagy huszonegy millió ötszázharmincnyolc ezer négyszázhatvankettő (21.538.462) igazán erős óriásnyúl kellene ahhoz, hogy ennyi tojást felemeljenek, vagy egy darab észveszejtően hatalmas háromszáznyolc millió (308.000.000) kilogrammos húsvéti nyúl. Mivel a húsvéti nyúlról szóló történetek csak egyetlen nyúlról tesznek említést, ezért az utóbbi a valószínűbb.

A számítások után, pedig kijelenthetjük, hogy a húsvéti nyúlnak az útja elején, mikor még mindegyik húsvéti tojás nála van, a tömege elérné az ötszáznyolcvannyolc millió (588.000.000) kilogrammot. Ez közel hatszor olyan nehéz, mint egy teljesen telerakodott amerikai Nimitz-osztályú nukleáris meghajtású vadász és drónrepülőgép hordozó anyahajó. Egy ekkora tömegű tárgy felemeléséhez a világ legerősebb daruiból is harmincezer (30.000) kellene.

  1. A festék

A húsvéti tojás nem egy akármilyen tojás, hisz mindenki tudja, hogy szépen be van festve. Hogyha mind a négyszáz millió (400.000.000) gyerek 8-10 tojást kap, mennyi festék kell a húsvéti nyúlnak, hogy azokat a húsvéti tojásokat befesse?

Egy tojás befestéséhez egy köbcentiméternyi festékre van szükség. A húsvéti nyúlnak pedig négymilliárd tojást kell teljesen befestenie. Ezekkel a számokkal számolva, a húsvéti nyúlnak négymilliárd (4.000.000.000) köbcentiméternyi festékre lenne szüksége, avagy négymillió (4.000.000) liternyire. Négymillió liter festék kitöltene négyezer (4000) köbmétert. Ennyi festék elég lenne kettő darab 50 méter hosszú, 25 méter széles és 2,2 méter mély medence teljes feltöltéséhez. Mivel a festék sűrűsége 1,25-szöröse a vízének, ezért ennyi festék tömege ötmillió (5.000.000) kilogramm lenne.

  1. A húsvéti nyúl, mint fekete lyuk

Mint már tudjuk, a húsvéti nyúl tömege igen jelentős (588.000.000 kilogramm), sőt, ha ekkora tömeget egy finom homokszem méreténél kisebb tárgyba (0,0625 mm) beletömörítenénk, annak tömegvonzása (környezettől függően) elég lehetne ahhoz, hogy egy foton szökési sebessége se legyen elég e tárgy gravitációja legyőzéséhez, azaz nem lenne képes elmenekülni előle, elnyelné. Innentől fekete lyuknak nyilváníthatnánk.

Egy gond a sok közül az ilyen miniatűr feketelyukakkal, hogy életük nagyon is rövid, mert hamar elbomlanak a Hawking sugárzás miatt. Csupán egy-két rövid óra alatt elsugározná a tömegét és egy ötbilliárd-kettőszázkilencvenkettőbillió, avagy 5,292x(5.292.000.000.000.000) Joule erejű robbanással véget érne rövid élete. Több milliószor nagyobb és erőteljesebb lenne, mint a Hiroshimára ledobott atombomba és kimozdítaná a földet a pályájáról.

A szerencsénk az, hogy a húsvéti nyúl nem homokszem méretű, hanem jóval nagyobb. Ha a húsvéti nyúl akkora lenne, mint egy törpenyúl, akkor a sűrűsége meghaladná az ötszáznyolcvannyolc millió -t. Ha feltételezzük, hogy a nyúlon belül egyenletesen oszlik el az anyag (ami persze nem így van), akkor az azt jelenti, hogy 160 köbcentiméternyi húsvéti nyúl egy tonnát nyomna.

  1. A húsvéti nyúl sebessége

A húsvéti nyúlnak 24 óránál több ideje van (körülbelül 31) a húsvéti tojások kiosztására, feltéve, ha keletről nyugatra halad, kihasználja a föld forgását és az időzónák segítségét. Összesen négyszáz-millió (400.000.000) gyereket kell meglátogatnia, és ha háztartásonként 3,5 gyerekkel számolunk, akkor ez száztizennégy millió kettőszáznyolcvanöt ezer hétszáztizennégy (114.285.714) otthont jelent. Ezekkel az értékekkel számolva a húsvéti nyúl 1028,25 látogatást tesz másodpercenként, ebből adódóan nulla egész nyolc tízezred (0,0008) másodperce van arra, hogy egy háznál elővegye és elrejtse a húsvéti tojásokat a gyerekeknek, majd elinduljon.

Ha feltételezzük, hogy a szóban forgó száztizennégy millió kettőszáznyolcvanöt ezer hétszáztizennégy (114.285.714) otthon egyenletesen helyezkedik el a föld felszínén (ami természetesen egy kicsit sem így van), akkor két ház között a távolság 0,96 kilométer (960 méter), így a teljes út végül százkilenc millió hétszáztizennégy ezer kettőszáznyolcvanöt (109.714.285) kilométer lenne és ha ezt a húsvéti nyúl 31 óra alatt akarja megtenni, akkor a nyúl sebességének gyorsabbnak kell lennie, mint három millió ötszázharminckilenc ezer százhetvenkilenc egész negyvennyolc század (3.539.170,48) km/h. Ez egyenlő kilencszáznyolcvanhárom ezer százhárom (983.103) m/s-el, avagy 1000 km/s-el, tehát a húsvéti nyúl körülbelül egymillió métert tenne meg egy másodperc alatt, ami a hangsebességnek több mint harmincszorosa.

  1. A költségek

Egy átlagos tojás 80 forint (Amerikában és Angliában), a húsvéti nyúlnak pedig négymilliárd tojás kell, mivel a négyszáz millió (400.000.000) gyerekből mindegyik 10 húsvéti tojást kap. Ennyi tojás pedig háromszázhúszmilliárd (320.000.000.000) magyar forintba (HUF) kerül. Ennyi Forint (2016.03.21.-kén 10:01-kor) pontosan egymilliárd százötvenkilencmillió hétszázötvenegyezer négyszázötvenegy egész száznegyvenöt ezred (1.159.756.451,145) Amerikai dollárba ($) kerül. Ennyi pénzen egymillió kettőszáznyolcvanezer (1.280.000) IPhone 6 Plus-t lehet venni, vagy 12 darab A 320-as Airbus-t.

Mint tudjuk, a húsvéti nyúlnak igen sok festék is kell, sőt, négymillió (4.000.000) liter. Ennyi festék pedig ötmilliárd (5.000.000.000) magyar forintba (HUF) kerül.

Tehát a húsvéti nyúl költségei évente körülbelül háromszázhuszonötmilliárd (325.000.000.000) magyar forint (HUF) lenne. Ebből akár egy szupermodern vidámparkot is építhetne…

Vajon lehetséges, hogy az Amerikai Egyesült Államok titokban finanszírozza a húsvéti nyulat?

  1. A húsvéti nyúl tápláléka és annak mennyisége

A húsvéti nyúl (tömeg alapján) ötvenmilliószor (50.000.000) nagyobb, mint egy átlagos nyúl, ebből adódóan ötvenmilliószor (50.000.000) többet is kell ennie. Egy átlagos nyúl 175 grammnyi táplálékot eszik naponta. Ez azt jelenti, hogy a húsvéti nyúlnak nyolcmillió hétszázötvenezer (8.750.000) kilogrammnyi táplálékot kell fogyasztani naponta, hogy egészséges maradjon.

Egy átlagos nyúlnak a napi adag ételének a 15%-kának kell, hogy protein legyen. 175 grammal számolva, ez 26,25 grammnyi proteint jelent, ennek értelmében, a húsvéti nyúlnak egymilliárd háromszáztizenkettőmillió ötszázezer (1.312.500.000) grammnyi nyers proteint jelent naponta.

A húsvéti nyúlnak tehát van választása: vagy ötmillió kettőszázötvenezer (5.250.000) nyers csirkét eszik meg naponta, vagy hatszázötvenhatezer kettőszázötven (656.250) teljes csomagnyi (a márka nevét nem említem) 2200 grammos protein port iszik meg naponta (bár ennyi port tizenkettőmillió hétszázkilencvenhat ezer nyolcszázhetvenöt (12.796.875) liternyi folyadékban kellene elkeverni)

Csak megjegyzés képen: ha a húsvéti nyúl a napi adag táplálékát egy időpontban fogyasztja el, a tömege összesen ötszázkilencvenhatmillió hétszázötvenezer (596.750.000) kilogrammra nőne…

  1. A súrlódási problémák

A húsvéti nyúlnak gyorsan kell közlekednie, hogy minden húsvéti tojást ki tudjon osztani. Egészen pontosan gyorsabban, mint három millió ötszázharminckilenc ezer százhetvenkilenc egész negyvennyolc század (3.539.170,48) km/h. Ez egy igen komoly sebesség. Egy ilyen sebességgel közlekedő tárgy, avagy a húsvéti nyúl csupán pár másodperc alatt szénné égne az aerodinamikai súrlódás

 

 

„Mellékhatások”

Egy ilyen nyúl persze nem tudna bonyodalommentesen létezni. Sorolom a tényeket, melyek elég komoly gondokat okozhatnak a húsvéti nyúl életében:

  • Ha egy kicsi törpenyúl méretű lenne, mikor tengerpart, vagy óceánpart közelében járna, egy minimális ár-apály jelenséget okozna a tömegvonzása miatt.
  • A kisebb tárgyak (például a homokszemek) képesek lennének a húsvéti nyúl körül keringési pályára állni, úgyszintén a tömegvonzása miatt.
  • A húsvéti nyúl nem lenne képes felmenni különböző emelete házakba, mert azok padlójának a teherbírása kisebb a nyúl tömegénél, tehát leszakadna
  • Hasonló a helyzet a hidakkal, a hajókkal és a repülőgépekkel. Nem bírják el a húsvéti nyulat.
  • Remélhetőleg a húsvéti nyúl nem roskad össze saját tömegétől fekete lyukká, mert az nagy veszélyt jelenthetne a közelében lévő emberekre és mindenki másra.
  • A húsvéti nyúl közlekedés közben hatalmas hangjelenséggel járna és amikor elégne, fényjelenséggel is!

One comment on “Easter Confirmed! – Skáre Trisztán

  1. Én biztos vagyok benne, hogy ha létezik a nyuszi, akkor ez alatt a név alatt egy több száz, vagy több százezer apró nyúlkommandósból álló szervezet tevékenykedik, minden nagyvárosra körülbelül 5000 nyúl jut, így simán el tudnák végezni a feladatot 31 óra alatt.

Vélemény, hozzászólás?