Jó egyáltalán a hírnév? (Írta: Betti és Bogi)

Minden úszó élsportoló álma, hogy eljusson egy világbajnokságra. De ez 13 évesen nem sokaknak sikerül. Azonban Gyurinovics Fanni kijutott, és most az olimpiai aranyról álmodik! Először 2008-ban olvashattunk róla, már akkor is csodagyereknek számított, pedig még csak hétéves volt. 13 évesen a dohai rövid pályás világbajnokságra készült a magyar válogatottal, benne egy évfolyamtársával, a vele egyidős kőbányás Késely Ajnával. Minden idők legalacsonyabb átlagéletkorú magyar vb-csapatának tagja ez a 161 centis, 49 kilós bajai kislány, Gyurinovics Fanni. Kiss László szövetségi kapitány szerint a dohai tapasztalatszerzésnek is köszönhetően már másfél év múlva, a Riói olimpián berobbanhat az élvonalba, a 2020-as tokiói pedig már borítékolhatóan az ő ötkarikás eseménye lesz.

Fannika2

Bármilyen hihetetlen, 13 évesen sem késő elkezdeni egy új sportot. Egy 13 éves lány jelentkezett egy balettiskolába, de elutasították, mert szerintük már túl öreg ahhoz, hogy felfedezzék. Közben egy balett táncosról futnak képek, aki nem más mint Misty Copeland a jelenlegi talán leghíresebb balett táncos és akit egyébként 13 éves korában fedeztek fel.

Misty-Copeland-by-Rosalie-O-Connor

Véleményünk szerint ez jó dolog , mivel példakép lehetsz, de nagyon nehézzé teszi az életüket. Nem tudnak normálisan tanulni, nincs rá idejük. Emiatt magántanulók lesznek, a barátaikra sem jut idejük. Személy szerint én nem szeretnék sem Olimpiára menni, sem az összes időmet úszással vagy éppen balettozással tölteni. Fenn áll a kockázat, hogy megsérülsz, hogy csak második leszel egy nagyon fontos versenyen, hogy semmi másra nem lesz időd, hogy ha már “kiöregedsz” a szakmából és nem tanultál mást akkor nem nagyon lesz megélhetésed. El kell döntenünk, hogy ezzel szeretnéd leélni az életed és hírnévre szeretnél szert tenni vagy inkább családot és barátokat szeretnél valamint egy könnyebb, hírnév nélküli életet.
Nem szeretnék egy olyan életet ahol hajnalban kelek, hogy odaérjek az edzésre, ami minimum 3 órás, aztán hazamegyek és épphogy meg tudok ebédelni már megyek is a következő edzésre. Este nagyon későn tudok csak ágyba kerülni, de másnap megint fel kell kelnem, és így minden nap. A versenyek előtt félek, hogy nem sérülök-e le vagy, hogy képes leszek-e rá. Nem bírnám ki. Mindig sírnék, nekem szükségem van a barátaimra: Bogira, Laura, Jankára, Orsira, Esztire, Borira és mindenkire aki segít nekem elfelejteni a bánatomat, aki velem együtt sír, nevet vagy éppen örül. Nekem ez így jó, nem kell a hírnév.

Források:

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/08/04/a_vilag_egyik_leghiresebb_balett_tancosa_bizonyitja_hogy_13_evesen_sem_keso_a_felfedezes/?token=6625376c92a0820a18ba9f6cce0f7ba0

http://mno.hu/sport/felnott-uszo-vb-re-utazik-a-13-eves-csodagyerek-1260208

Vélemény, hozzászólás?